A holo-mérnök dala Fölöttünk néhány törmelék Sugárzást hordoz a szél Ma még csendes az éj Holnap vörös lesz az ég Régi fajok tűnnek el Majd új fajok születnek Degenerált állatok Kopoltyús szarvasok Ez a generációnak vagy degenerációnak Nem disszertációja Nem utólagos jóslat Mert ezek már mind tények Melyek majd megtörténnek Aki figyelmeztet a veszélyről Csak jövendőt mond a tényről Kreatív emberi lény Nem segít az elméd Karitatív emberi lény Nem segít a jó szándék

Liszt és ragasztó Megforgattam őket lisztben, s ragasztóban Megforgattam őket kátrányban és tollban Fehérnép térül a fehér abrosszal Közben csak gyűlik a vendégsereg Majd pörkölttel fordul és jó fajta borral Cigánymuzsikára nyelvük szépen pereg A legjobb barátok mind összegyűlnek Meg is jelenek hát talpig díszmagyarban Kíváncsian várják a csodás fellépőket Csettintem az ujjam,induljon a hepaj Csinnadratta hej-haj, elővezettetnek Morajlik a tömeg, majd mindjárt nevetnek A globáláruház igazgatója, A sarki kurva barna futtatója A fuxos faszfej fentről, az F-ből Közös képviselő, a buzi a hegyről Balfaszú blogger a duplavéből Korlátolt lázadó földszíntérről Botoxos picsa, a férfias lánnyal Zsíros arcú politikus a sarki kurvával Agypapa néven lapuló fórumozó Besúgó volt, párttitkárszopó A gyerektaperoló zongora tanár A magyartarkás bérirodalmár Meg Tömörbajusz az átévéről És az a kopasz a hátévéről Meg a felülkopasz, már a faszom se tudja, nevük sincs ezeknek menjenek a búsba Tapad a liszt, folyik a kátrány A kocka fordul, lapul az ártány Zabáljatok és vedeljetek! Könnyezve röhög a vendégsereg mikor... Megforgattam őket lisztben, s ragasztóban, Megforgattam őket kátrányban és tollban A kvízprofesszort lapáttal szájba vágom! Ez egy gyönyörű álom

Front A fronton harcolok újra Megint a fronton harcolok, újra Kilövöm magam e plasztik világból A katapult karja lesújt Lunáris pályáról szemlélem e Földet S a bomlott emberi kort Mindaz, amit látok nem csodaszép álom mégis reményt adó Egy apró dinamiton az emberek szívében begyulladt a kanóc És ha felrobban, a lelkek azon nyomban kitörnek a sztázisból Mely születésük óta, mint egy óra mutatója takkra zakatol Szellemi harc itt újra-újra Bomlik az elme, harcra van gyúrva Hol nemzet zuhan a mélybe Hedonisták nevelnek rendre Deviánsok éltetik a halált A bőrüket féltik, azt nem árulják Csak a másét. Abból van elég! Egy igazság csak az övék Ki kérdőjelet rajzol az égre Billogot kap, az lesz a bére Ez az aljanép garnitúra Hagyjanak lógva, bárcsak már lógna! Köpd le ezt az eszmét, daráld ezt a kurzust! Ne higgy az elnyomónak, szabotálj most!

Hol vagytok fiúk? Régóta bánt egy súlyos gondolat Fekete árnyak az ablakok alatt Arctalan, szürke, elborult lények Szörnyű titkukat hordják míg élnek Fénykorukban a gennyes rezsimben Fogakat rúgtak féktelen kéjjel Függönyös autó parkolt a padkán Üvöltő csengő éjnek évadján Pétergáborok fenn a garzonban Nejlon muskátli, kiemelt nyugdíj Bújjatok elő azon nyomban Magas a számla kell az igazság Tudni akarom az összes nevet Csapunk egy bulit az Andrássy úton Egy utolsó baszott nagy bulit Pokol tüze égesse lelketek Hol vagytok fiúk? Vitték a polgárt és már útközben Nekiestek, a vörös vér fröccsent Halálautóban, vörös függönyre Tovább kínozták pincebörtönben És azok a kedves srácok Köztünk járnak élik világuk Munkásőrök, drága ávéhások Tartótisztek, öreg patkányok

Abszint keringő Vágyak partjai közt rettegve úszva Magasról zuhanni mámoros korba Újra a zöld pára távoli taván Fekete ladikban, parányi őrláng Őrzi a lámpása pislákló fényét Magányos keringő abszintzöld párában Ismerős helyeken, a Pokol gyomrában Menny kapujában, majd Hazugság földjén Öröm völgyében, a Kín tengerén A köd viszont hazudik, tudja az ember De átevez rajta újra és újra Nyeli a mérget, hogy enyhítse búját Lelkét elnyeli a végtelen tenger Összeolvad hát Föld és az Ég, Zöld színben úszik a Messzeség Türkiz tó felett egy lebegő alak ÉS lánggömbből kitörő gépmadár A tündérek valóban hárpiák voltak A keringő csapda a színtelen korban Zöld ital lötyög a gonosz üvegben Megbúvó lakója átkait ontja Megbúvó lakója átkait ontja Magányos keringő abszintzöld párában, Ismerős helyeken, a Pokol gyomrában Menny kapujában, majd Hazugság földjén Az Öröm völgyében, a Kín tengerén Atom a napba, ne legyél bamba Arcodra barnul az atomkor Menekülj gyorsan, különben porban Ünnepelsz halált, mely rád talált Ne hagyd, hogy elméd eltűnjön a ködben Hogy veszélybe kerüljön éberséged Halld a hangot, minden rezdülést figyelj Az enyészeté legyen a kárhozat! A tündérek valóban hárpiák voltak A keringő csapda a színtelen korban Zöld ital lötyög a gonosz üvegben Megbúvó lakója átkait ontja Megbúvó lakója átkait ontja Összeolvad hát Föld és az Ég, Zöld színben úszik a Messzeség Türkiz tó felett egy lebegő alak És lánggömbből kitörő gépmadár

Papírhajó Atomokra hulló lélekdarabok Szakadnak le rólad, viszik a holnapod Démonok, szellemek szesz szarkofágja Imákat írsz egy szemétkosárnak Porba hulló faszarcú férgek Kegyelmet kérnek a középszerűségnek Ismétlő masina állít vigyázzba Vigyázz, a dogma mindenkit átbasz Birodalmi betonba befalazva Elárult lelkek sírnak a falban Tétova senkik, tétova tettei Irányított vakok utolsó percei Szennyvízben úszó papírhajó Halállistából hajtogatott A neved rajta van, ez kurva jó Véres kézzel még mefoghatod Mikor a tested a földhöz ér Akkor derül ki mi mennyit ért Mikor a harcod véget ér Akkor felelj majd önmagadért Mikor a szemedről lehull a hályog Vigyázzban állva önmagad látod Tisztán, őszintén kell majd állnod Időben lépj ki a félhomályból

Diktátor Itt kezdődik e nyomorult történet Az emberfajzat zéró ponthoz lépett Üvöltve, visítva, iszonyú zajjal Összeomlott Nyugaton a hajnal Emberi elmék sorra beborultak Kibaszott korcsok, gúnyos élőholtak Hirdették, hogy nem mehet tovább Hírnökök voltak, látták a halált Egyszerű pénzügyi mahináció, Begyűrűző recesszió Kellemetlen proli gondok, Luxusyachtig el nem úszó dolgok "A plebs felhajtása, le van ez szarva" És nagyot kortyolt a Dom Perignonba A leggrandiózusabb globál guru, De hirtelen a mosoly az arcára fagyott A világrend alatt egyszer csak beszakadt A megrendült jég és a romok alatt Egy elveszett lélek sereget toborzott Majd véletlenül felül írt egy kort Megrohadt a korszak! Végre, végre, Vége! Messzire jutott az összeomlás híre A hatalomtól a prófétákra, Jött a megszokott ideges válasz De a régi elit akkor még erős volt S próbálták elnyomni ezt a latort Propagandájukban jól elnevezték Antikrisztus, 53. így emlegették De csapdába lépett, mert igazat szóltak A világ lángba borult, az volt a szép nap Bekövetkezett a nem várt fordulat A nép megvédte a tébolyultakat Nem teketóriázott az impérium Gyilkolásban már nagy volt a rutin Az emberélet, csak annyi mint fél rum Gyorsan elég és lángja megbódít Egymásnak estek a fenevadak Gyakkendőre csorgott a véres nyál Az üvöltéstől berekedtek hangjuk elment, nem maradt már Egy szisszenés sem, mikor ápolt nyakuk Kötélről lógott a bitófán Hadviselés volt minden fronton Diktátorunk soha nem szónokolt Csak némán mosolygott az égre Mely halálbombáktól beborult Elégedett félmosoly falfehér arcán Mint reaktorban izzó elektronpályán Az eseményeket felgyorsítván Feláll reggelre a fantomkormány A holomérnök az erkélyről Jeleket kódol az éterből Figyel, kivár, messziről nézi A lángokban elégő népeket Nagy kultúrák végső halálát Kajánul villódzó fényeket És jófajta muzsika szállott az éterben Elektromos gitárriff zakatolt A szél fújdogált, a hullák meg lengtek A Halál sört húzott és meghajolt A Diktátor előtt ki munkát adott Kedvére valót, s némán szónokolt Megevett vagy negyven miccset Fogta kaszáját és elrajtolt Utolsó pillanattól karnyújtásnyira Előkerül a szekrényből a hóhér ruha Ím eljött végre a világ hajnala "Nem lesz több háború, soha, SOHA!" És Ő csak meredt a holoszkópba Egy grafitpálcával a terveket Gépiesen ontotta maga elé Papíron oltott ki életet Hatalmas űrfregatt magányos kabinja Acélpiramis kietlen csúcsa Rádióból Abszint keringő recseg Arcán megbújnak a könnycseppek Azzá vált ki nem akart lenni De muszáj volt, akarta mindenki Elbukott vagy győzött, nem tudta már Szíve leáll, nem funkcionál Ő volt az aki letette a fegyvert, mert nem maradt senki ki ellene felkelt És tüzek gyúlnak a halálakor És eljő az "ötvennegyedik".

El kéne aludni egy injekciótól El kéne aludni egy injekciótól Aztán ha felébredtek Ismét szérum után nézhetek Amitől jönnek a rózsaszín álmok Mint egy első vh-s lövészárok Ahol nem lesz gondod semmire Mert a hullákkal táncolni élvezet Elmétek színtelen mocsoksága A holnapunkat megzabálta Túl sokat voltatok ébren Vakon tengődtünk lent a mélyben Skizofrén világot hagytatok ránk Szabadságotok a kalitkánk Aludjatok, de éljetek soká Sötét ürességben időn túl és át Párizst, Versaillest hagytátok ránk Testünket tépték a barbár hordák Majd lelkünkbe petézett rovar lényetek Önmagunknak lettünk ismeretlenek Jutalmatok lesz az arctalan lét Végtelen utazás az enyészet felé Nektek a koporsó maga a pokol A pillanatnak élt mind és lett benne fogoly (Mikor segítő kezemet nyújtottam néked Viharos lelkemet darabokra tépted Jártam én is a túloldalon Megtanítottad, hogy ne bízzak vakon) Rátok fér az álom Így nem lesz gondom rátok Ha kíváncsi leszek álmaitokra Belepillantok a holoszkópba